Úgy tűnik, feltalálták az öregedés ellenszerét

Képtalálat a következőre: „janelle tam”

A 16 éves kutatólány találmányát krémekben és vitamintablettákban is használhatják. Úgy tűnik, tényleg feltalálta az öregedés elleni csodaszert.

Öregedés elleni csodaszert talált egy kanadai tinilány, Janelle Tam, és ezzel egy gimiseknek és egyetemistáknak szóló országos tudományos verseny első helyezettje lett. Az első díjat az ország vezető tudományos intézeteinek kutatói szavazták meg neki, és mellé több mint egymillió forintnyi pénzjutalmat is kapott.

Kapcsolódó kép

A lány ráadásul egy teljesen hétköznapi anyaggal kezdett kísérletezni, a fákban található cellulózból kinyert nanocellulózt párosította egy molekulával, és bebizonyította, hogy ez hatékony antioxidánsként működik. Az összeházasított anyagok úgy működnek, mint egy kis porszívó, magukba szippantják az öregedést okozó anyagokat, és ezzel semlegesítik őket. „Kutatás közben olyan dolgokat fedezhet fel az ember, amire előtte még senki nem jött rá, és ez nagyon izgalmas” – nyilatkozta a boldog nyertes.

Kapcsolódó kép

„Szerintem a jövőben tablettákhoz, krémekhez vagy tapaszokhoz lehetne hozzáadni” – mondta a lány a találmányáról, ami szerinte jobb, mint a C-vitaminvagy az E-vitamin, mivel stabilabb, ezért hosszabb ideig hat. A nanocellulózt már eddig is használták vitamintablettákban, de csak töltőanyagként.

Dögös csaj

Kedves Olvasónk!

Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldalon a “Követed” gombra és pipáld ki a Megjelenités elsőként, hogy megjelenjünk a hírfolyamban.KATTINTS IDE!

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Tovább olvasva tekintsd meg a bejegyzés alatti cikk ajánlót, hátha találsz ott is valamit, ami felkelti a figyelmed!

$ Lajkolj minket

 

Posted in Kreativ.