Nostradamus veszedelmes jóslatai

Képtalálat a következőre: „antikrisztus foto”

Nostradamus – kortársai körében – látnokként volt ismert, és e tevékenysége alapozta meg máig tartó hírnevét. Az emberiség jövőjére vonatkozó jóslatai sokak szerint ugyanis teljesültek, illetve teljesülnek a mai napig is.

Megírta a saját halálát…

1566. július 1-jén éjjel vagy másnap hajnalban halhatott meg, holttestét másnap reggel fedezték fel. Chavigny szerint, aki aznap késő este búcsúzott el tőle, Nostradamus a következő szavakkal köszönt el tőle: „Nem fog látni életben hajnalkor”. Már egy évvel korábban megírta saját halálának körülményeit.

A 16. századi Nostradamus jóslatai megjósolták azt, hogy Donald Trump lesz Amerika követező, és egyben utolsó elnöke. Az ő kormányzása alatt éri ugyanis utol a világot a vég. Azt is beszélik, hogy ő lehet az Antikrisztus. Mi az igazság?

Nostradamus egy igazi géniusz volt, és egy olyan tehetséges látnok, aki képes volt a jövőbe látni. Nem mindennapi tehetségét az emberiség szolgálatába állítva rengeteg próféciát jegyzett le, melyek szinte mindegyike igazolást nyert a modern időkben.

Nostradamus Donald

Annak idején az első és második világháborút is megjósolta, amikor különleges, maszkos alakokról írt, akik repülő szerkezetekben csatáznak egymással, de egy korabeli tank, 16. századi nyelvi eszközökkel kifejezett leírását is az ő nevéhez kapcsolják.

00

Kedves Olvasónk!

Ha értesülni szeretnél az oldalunk új híreiről, akkor húzd az egeret a Facebook oldalon a “Követed” gombra és pipáld ki a Megjelenités elsőként, hogy megjelenjünk a hírfolyamban.KATTINTS IDE!

Ha tetszett a cikk, megköszönöm, ha megosztod. Tovább olvasva tekintsd meg a bejegyzés alatti cikk ajánlót, hátha találsz ott is valamit, ami felkelti a figyelmed!

$ Lajkolj minket

Posted in Hirek.